A debreceni Református Ispotályról, mely – egy máig meglévő épület kivételével – teljesen elpusztult 1944. június 2-án, az amerikai repülőgépek által végrehajtott bombázás alkalmával.
Tisztelt honlap Látogató!
Az alábbi összeállításban ismét Debrecen régmúltjával kapcsolatos gondolataimat ajánlom szíves figyelmébe. Tisztában vagyok azzal, hogy e téma igen keveseket érdekelhet, vagy azért, mert rég elfelejtették, vagy azért, mert soha nem is tudtak róla.
Tudható, hogy az Ispotály egy jótékonysági segélyszervezet volt évszázadokon keresztül Debrecenben. A „keresetképtelen, elöregedett, elnyomorodott vagy elbetegesedett szegény polgártársi részére menhelyet, Ispotályt alapított, – … – Boncz László debreczeni polgár, – … – aki 1529-ben, bent a város főutcáján, saját házában, alapította meg az első Debreczeni ispotályt vagy szegényházat.”
„Boncz László nemcsak megalapította a könyörülő szeretet eme nagyszerű intézményét, hanem annak jövendő fejlődésére is kijelölte az irányt és módot és így annak létfeltételeit is biztosította azzal a szabályzattal vagy rendtartással, amelynél különbet – alapelveit tekintve – ma sem igen alkotnak az efféle intézmények számára.” 1
Az alapítónak, hogy Ispotályt alapítson és azt részben a saját, részben a városi hatóság felügyelete alá rendelte, egyedülálló kezdeményezése volt, mivel ezt nem a katolikus hívő, még kevésbé a katolikus egyház, hanem a debreceni polgár alapította. A városi tanács előtt maga kérte, hogy az általa alapított Ispotály számára rendtartást adjanak ki a város pecsétje alatt, mely szabályzatnak egyik pontja a következő: „Sohase adassék pedig az Ispotály örökösen valamely papnak, nehogy ilyenformán pusztulásra jusson.” 1
A római katolikus vallású alapítónak és feleségének háza a Csapó utca legelején, annak északi oldalán, a volt „kastély” területén volt. A Szent Erzsébet kápolnával egybekötve működött az első Ispotály. Innen költöztették át 1556-ban a szemközti, volt ferences rendi zárdába, mely a mai Dósa nádor tér sarkán állt.4
Városunk e területéről igen kevés információ áll rendelkezésünkre. Gondoljunk csak arra, hogy a XVI. század közepét írták akkor. Ezért is örültem amikor Dr. Sőregi János, – aki a Déri Múzeum munkatársa, majd igazgatója volt hosszú időn keresztül -, kéziratos Naplóiban olvashattam 1947. szeptember 25.-iki bejegyzésében a következőket:
„… A Csapó-u. 11. sz alatt, az üres telken Sipos László vállalkozó üzlethelyiségeket épít. A földmunkálatnál sok emberi csontot találtak. Telefonon kaptam jelentést Orosz István révén. Megnéztem a helyet. Gödrökbe összehányt emberi csontok. A Ferencrendiek kolostorának és kápolnájának temetőjében régebbi építkezésekkel felhányt sírok csontjait gödrökbe visszatemették. Ezek jönnek most napfényre. Néhány koponyatetőt hazahoztam. Egy öreg mestert kitanítottam, mire vigyázzon. Azonnal üzenjen, ha valami előkerül. Sipossal magával megbeszéltük az ügyet. Minden nap szét fogok nézni. …” 8
Viszontagságos évtizedek, mintegy másfél évszázad alatt, amíg az un. belső Ispotály működött, két alkalommal is porrá égett, majd újjá építették. Először 1564-ben, majd 1640. április 23-án a belső Ispotály és a hozzá tartozó három szárazmalom ismételten leégett. Sőt az Ispotályban ” … lakó, magukkal tehetetlen nyomorultak közül is hatan megégtek.”1
” … Debreczeni Tiszta János, a tűzvészről írott versében így emlékezik az Ispotály megégéséről:
Espotályra a tűz mikor jutott vala
Szegény csonka-bonkák reménykednek vala
Tűz alól hátakon kihordatnak vala
Némelyek közzülök ott megsültek vala.” 1
Debrecenben annakidején legalább két Ispotály volt, csak később épült egy harmadik. Az első, belső Ispotálynak hívott intézmény évtizedeken, évszázadokon keresztül, pontosabban mintegy 175 évig működött. Ennek helyén épültek az alábbi fényképen látható épületek.1 Tudomásom szerint ma már ezeket az épületeket sem láthatjuk.
A belső Ispotály mellett 1553-tól már egy külső Ispotályt is említenek korabeli iratok. 1565. évi jegyzőkönyvben ennek helyét „a Várad utcán túl” 1 jelölik meg. A város árkán kívül eső terület akkor Boldogfalva nevű községhez tartozott, mely annakidején gazdag emberek által lakott, csupa nemesi telekből álló település volt. Igen sokáig, mintegy 250 évig tartó huza-vona eredményeként 1657-ben csatolták Debrecenhez, de akkorra a falu teljesen elértéktelenedett, menekültek, nagyon sok szegény ember lakhelyévé vált. Szemléletesen ír Dr. Herpay Gábor hivatkozott könyvében azokról a viszonyokról, Debrecen és Boldogfalva egymás ellen folyt ádáz harcáról.
A külső Ispotályban már 1570-ben imaházat építettek, amit más írások cáfolnak. Pontosabban azt vonják kétségbe, hogy az akkor felépült imaház valóban a külső Ispotály területén, vagy esetleg a város más részén épült-e? Viszont kétségtelen, hogy az ott élő legszegényebb lakosokat támogatták ebben az intézményben. Komoly szervezetként ispotálymesterekkel, felügyelőkkel irányított, hatósági jellegű tevékenységet folytattak.
Ismeretes az is, hogy a belső Ispotály 1705-ben szűnt meg akkor, amikor tevékenysége átkerült a külső Ispotályba, ahol 1704-ben épült fel a református templom. A külső Ispotály ettől kezdve hatalmas fejlődésnek indult, kifejezetten református jelleggel, a református egyház és a város fenntartásában, egészen 1752-ig, Mária Terézia akkori rendeletéig. „Ez a rendelet egyetlen kézmozdulattal tépett szét két évszázados viszonyt és máról-holnapra állított meg két évszázados fejlődést!” 1 Ezt követően sokáig tartó vita indult az egyre nagyobb számú római katolikus szegényeknek a református Ispotályban való elhelyezésére, amit rendre elutasított a város is, meg a református egyház is. Rákényszerült viszont a város, hogy saját pénzén egy katolikus Ispotályt építsen, mely 1779-re elkészült.1 A Várad utcai városkapun kívül, a mai Petőfi tér keleti oldalán, kb. a mai MÁV állomásépület keleti szárnyának helyén.4
Olvashatunk korabeli vitákról a katolikusokkal, de „házon belül”, a reformátusok között sem volt mindig egyetértés az un. „belső lelkészek és az ispotályi lelkészek között”. 1
Sajnálatomra a külső Ispotály tekintetében szinte nem találtam eddig az ott lévő épületek kapcsán semmilyen adatot. Kivétel ez alól a templom melyek szerint a város 1703-ban hozott döntése után a templom 1704-ben felépül, akkor még torony nélkül. A torony építés időpontjára találtam ugyan utalást, de nem említem, mivel az későbbi időpont, mint amikor az első harang Váczy János szenátor által öntetett 1723. augusztus 19-én. 1733-ban újrazsindelyezik a templom tetejét. A torony bedeszkázását 1736-ban végzik. 1738-ban állít harangozót a város. Rendes haranglábat, a toronyba felvezető grádicsot csináltat a tanács 1742-ben. 1744-ben a tanács, majd 1788-ban és 1792-ben az egyház javíttatja meg a templom tetejét. A második harangot Vaji György öreg dékán készíttette 1802-ben. A harmadik inkább csak csengettyű volt. 1811-ben a nagy tűzvész alkalmával az ispotályi templom, torony és parochia is leégett. Az újraépítés költségeit a város fizette, sőt még két harangot is öntetett, és 1815-ben Pápay Ferenc órás által még órát is készíttetett a toronyba. 1843-ban a templom tetejét bádoggal fedték, majd 1844-ben új szószéket, karzatot és padokat készítettek.
1844. április 12-én óvodát építettetek az Ispotály telepen élő részint árva gyermekeknek.
1856-ban olyan rossz állapotba került a templom, hogy be kellett azt zárni, de hosszas tárgyalások eredményeként végül az egyház, a város későbbi költségvállalásával rendbe hozták. 1863-ban az egyház két új, egyenként 10-10 mázsa súlyú harangot öntetett. 1897-re ismét leromlott, balesetveszélyessé vált állapota, ezért ismét bezárták. Majd 1899. július 14-én éjjel leégett. A toronyban mindegyik harang megsemmisült, a torony gombja a templom tetejét bezúzta, belül minden éghető rész elégett.1
1901-ben – a várossal történt egyezség értelmében – az egyház költségén újraépítették, két új harangot öntettek. A harmadik harangot pedig a Kossuth-utcai templomból hozták az ispotályiba. A világháborúba aztán elvittek a harangok közül kettőt, megmaradt az 1899-ben az egyház által vásárolt 840 kg. súlyú egyetlen harang.
Fentiekről, illetve az Ispotályról igen sokan írtak már az elmúlt évtizedekben. Könyvek, tanulmányok jelentek meg. Véletlenül sem gondolom, hogy behatóbban tudnék e témával foglalkozni, nem is teszem. Viszont egy másfajta megközelítésben talán tudok újat mondani, pontosabban bemutatni azt a korabeli anyagot, melyet ebben a témában találtam. Engem az utóbbi időben igencsak foglalkoztat az egykori debreceni ispotály története, a háború alatt lebombázott Ispotály templom, melynek fotóját, ahol a torony egyik fele omlott le –gondoltam én is mostanáig helytelenül, mert csak negyede, ami pont elég volt, hogy megsemmisüljön–, azért láthatták többen. Hol is lehetett ez a templom, és a hozzá tartozó épületegyüttes, meg hasonló dolgokról kutakodtam. Biztosan nem tudtam meg mindent, pedig szerettem volna, akadtam azért számomra eddig ismeretlen információkra, szerintem fontos korabeli adatokra, talán érdekelhet e téma másokat is. Gondot okoz nekem, hogy a talált, szerintem páratlan értékű anyag legjobb igyekezetem ellenére sem teljes. Van azért több tervrajz, régi levelezés, fényképek melyek bemutathatják a korábbi viszonyokat e területen, a kezdetektől az 1944-es szőnyegbombázásig. Akad majd olyan tervrajz is, mely épület tudomásom szerint soha nem épült fel, pedig jó lett volna, ha még most is állhatna.
Ennyi előzmény után az előbb írottakhoz híven, miszerint nem szeretném újraírni az Ispotályok történetét rátérek arra az anyagra, amit a református külső Ispotály kutatása kapcsán felleltem.
A templom épülete, mely köré felépült az Ispotály intézményének épületegyüttese, a nyugati oldalról nézve:3 A fénykép bal oldalán a bokrok fölött látszik az Ispotály régi „főző-háza” teteje. Viszont, hiányzik még a női ispotály épülete, a jobb oldalról.
A legrégebbi tervrajzok egyike 1890. márciusi dátummal, az akkori iskola épületet mutatja.2
Következő tervrajz 1899-ből2, mely épület az alatta látható fotón az egykori férfi, és a női ispotály között akkor dékánlakásoknak épült. Ez az épület volt közelebb a templomhoz. Figyelemreméltó, hogy e tervrajzot, mint ahogyan a következők közül többet is annakidején láttamozta, kézjegyével látta el, Aczél Géza a város akkori főmérnöke. A főmérnöknek minden hatósági eljárásba került dokumentumot szignóznia kellett.7
Ez az épület az alábbi fénykép közepén látható.1 Mely épület utcai oldalfalán helyezték el az ennek az anyagnak végén látható márványtáblát, az Ispotály intézményének fennállása 400. évfordulóján, 1929. március 10-én.
„… a város ún. nagykölcsöne terhére, az ispotályi templomtól délkeletre lévő önálló területen felépült a 2 db emeletes ispotály. Egyik 1906-ban, másik 1909-ben. A 35-35 szobát tartalmazó, 280 személyre készült épületet 1910-ben vette fenntartásra át a református egyház.”4
Ezeket az épületeket aztán más célokra is használták.
Előbbi fénykép bal oldalán látható épületrész, a most is meglévő, akkori férfi Ispotály épülete. Csak ez az egy épület maradt fenn a régi ispotálytelep épületei közül, most a MÁV területéhez tartozik.
A másik épület tervrajza ugyanebből az időből,2 szintén a két emeletes ispotály épülete között, az előző tervrajzon látható épület mögött, a jelenlegi vasúti sínekhez közelebb állott, és eredetileg fürdő épületnek épült.
Majd más hasznosítási tervét láthatjuk a következő tervrajzon.
A következő, 1905-ös tervrajzon az akkori iskola látható:2
Az alábbi tervrajz 1906-ban már az előzőtől egy évvel később, egy teljesen új iskolaépület tervét mutatja. Lehet, érdemes lenne tisztázni, itt Aczél Géza aláírása nem a tervező építészé-e? 7
Ez az épület e szerint földszintes épület, de az azt követő tervrajz ugyanebből az évből, ami már emeletes iskolaépületet mutat, és úgy vélem hogy ez az emeletes épület épült aztán meg.2
Az emeletes iskolaépület további tervei láthatók a következőkben.2
Elegáns bejárati kapuja volt az iskolának az alábbi tervrajz szerint:2 A terv aláírója Szilágyi János a város egyik építészmérnöke volt. Ő volt a Simonffy utcai sarokbérházak tervezője. 7
Arra a következtetésre jutottam, hogy a fentebb látható földszinten két, és emeleten lévő két, tehát négy tantermes iskolát úgy építették meg, hogy két ilyen épületet építettek közvetlenül egymás mellé, az egyik fiú, a másik leányiskola volt. Ez egy bevált megoldás volt a leány- és fiúiskolák szétválasztására, ugyanakkor a tanárok számára az összekapcsolásra is. Több hasonló volt a városban, így pl. a Kút utcai kettős iskola. A terveket a város mérnökei készítették. 7 E gondolatomat, mármint az egymás mellé épített iskolákat igazolja a következő fénykép, melyen a háborúig fennmaradt iskola épülete látható:1 Fényképen a bal oldali felében leány, a jobb oldaliban volt a fiú iskola, írom le amikor rájövök, hogy egy másik tervrajz pontosan az ellenkezőjét jelöli.2 Ennek ellenére azt hiszem, hogy ez nem lényeges a mostani távlatból. Talán, ha tovább kutatom rátalálok, hogy hogyan is lehetett valójában. Az Ispotály telepen 1909-ben épült fel az emeletes elemi iskola, és ugyanabban az évben adták át a tanítói lakásokat. Korábban említettem, hogy abban az évben épült fel a két másik épület, az emeletes szegényházak. Úgy gondolom, hogy hatalmas, ma is elismerésre méltó fejlődést jelentettek ezek az építkezések nemcsak a város, nemcsak a református egyház, de a szegény sorsú rászorultak életében is.1
1906-os dátumú, az Ispotály telepen építendő tanítói lakás tervrajza is, amiből tudomásom szerint kettő, –tervrajzok után fotókon is láthatók– az előbb látott emeletes iskola háta mögött, térképen nézve attól nyugatra eső területen épült. A harmadik ilyen épület az iskolától Dél-Keletre, mint kántortanítói lakás épült fel.2
Ugyanennek az épületnek másik tervrajza a következő.2
A tanítói lakások fotóit mutatom be a következőkben:1
Én azt feltételezem, hogy az előbbi két fénykép készülhetett az iskola mögötti tanítólakásokról, mivel mindkettő előterében ugyanaz a kerítés látható, és fentről, talán az iskola emeleti szintjéről fotózták. A következő fényképen látható épület pedig lehetett az általam előbb említett kántortanítói lakás.
Az alábbi tervrajzon jól láthatók az Ispotály telep háborút megelőző időszak épületeinek körvonalrajza. Beleértve az elején bemutatott férfi és női emeletes ispotályt, a közöttük lévő dékánlakások és az akkor fürdőnek épült épületet, ev. ref. szegényházi épületekként megjelölve.2
Ezt a területet 1932-ben így rajzolták:2
Találtam egy igen csinos épület, „papilak” tervrajzát is, amilyen épületben úgy gondolom, többen ellaknánk manapság is. Nincs bizonyíték, hogy felépült-e, és ha igen, akkor hol, ez az épület?2 Mert későbbi adatok szerint egy teljesen más épület szolgált lelkészlakás céljára, erre is visszatérek később.
Előbb sokat gondolkodtam rajta, de azt hiszem, hogy e fenti épület homlokzatrajzához tartozó további tervrajzokat tudom megmutatni az alábbi pince, és a másik, földszinti alaprajzon. Azért gondolom, hogy összetartoznak e rajzok mivel az alábbi két rajzon, azok jobb oldalán van a bejárat és három ablak, mint a fenti képen látható homlokzatrajzon.
Az elkészült terveket követően, 1908-ból találtam a következő leszámolási, bontási terveket. Mint ismeretes, az Ispotály telepen már létezett azelőtt is iskola, óvoda, volt tanítói lakás, és egyéb kiszolgáló épületek, az alábbi rajzok szerint:2
A következő rajz alsó részén látható szegényház épülete feltűnik később az Ispotályi telep látképén. (Fotó később)
Sajnos, a fenti lebontásra tervezett épületek helyére vonatkozóan nem találtam egyértelmű adatokat azon kívül, hogy a rajzok felirata egyértelműen ide utal.
Azt gondolom, hogy a következő kézzel írott tanúsítvány mai vállalkozóknak is becsületükre válna. 1909 novemberében már az újonnan felépült iskoláról, tanítói lakásokról ír elismeréssel:2
Említést tettem korábban lelkészi lakásról, ahol utaltam arra, hogy tudomásom szerint nem az ott bemutatott épület volt az Ispotály templom lelkészének lakása. Következőkben ezzel kapcsolatos tervrajzok segítségével láthatók az akkori állapot, amikor a lelkészlakás átalakítási tervét láthatjuk:2
Itt látható a lelkészlakás:1 Melynek épülettől balra lévő kerítésére utalok majd később. Gondolom, nem tévedek majd.
Az alábbiakban bemutatott korabeli fényképeken a lelkészlak parkját láthatjuk:1
Következzen most egy korabeli irat:2
Nem utolsó sorban bemutatom a templom egyik tervrajzát, ami szerintem nem az építéskor készült, hanem valamelyik felújítási terv melléklete lehetett.2
Ezt a feltételezésemet erősítette meg Papp József úr a Polgármesteri Hivatal korábbi főmunkatársa, a következők szerint, amikor azt írom, hogy nem sikerült beazonosítanom a következő rajz készítésének idejét. Így fogalmaz:
Nekem, azt hiszem sikerült: a rajz alsó sarkában, a mestereké mellett látható a református egyház képviselőjének, Kovács Józsefnek az aláírása. Róla annyit tudok, hogy 1903 és 1914 között Debrecen polgármestere, azt megelőzően az akkor még egységes református presbitérium igen buzgó tagja volt. Ez az adat összevág azzal, hogy 1899-ben tűz pusztította a templomot és tornyát, és a helyreállítást 1901-ben fejezte be a református egyház. Ebből, és a rajz áttetsző, pauszféle alapanyagából arra következtetek, hogy ehhez a századfordulós rekonstrukcióhoz készülhetett a tervrajz. 7
Korabeli beadványra válaszol 1901-ben Debrecen szab. kir. Város Tanácsa, amikor engedélyezi a ref. egyháznak az Ispotály templom helyreállítási munkálatait, az alábbiak szerint:2
Az Ispotály templom térsége látható az alábbi fényképen.3 A templom mögött közvetlenül a női ispotályépület sarka látható, a templom mindkét oldalán. A kép bal szélén alacsony fehér épület végének kis része látható. A volt korábbi „főző-ház”, majd a harangozó háza. Nem tudom pontosan, hogy a templom előtt jobbra lévő viszonylag nagyméretű fehér épület mi lehetett. Ezt az épületet már nem látom a nemsoká következő fotón, az Ispotály telep látképén. A fénykép közepén a háttérben látható a kántortanítói lakás, és természetesen az iskola–épület jobbra.
A következő képen3 az előtérben lévő magasabb kerítés, feltételezésem szerint a lelkészlak kerítése lehetett, mely épület e képnek a jobb oldali folytatásában lenne.
Az Ispotályi telep látképe látható1 a következő képen, elől a régi szegényház. Bal oldalon középen a lelkész lakás teteje, és fölötte a női ispotály teteje látható. Jobb alsó sarokban a templom előtt a „főző-ház”. Jobbra középen az elemi iskola épületének teteje.
Előbb említettem a „főző-házat”, akkor itt mutatom:1 Jellegzetes kéménye feltűnik az előző fényképen is. Tudni kell még erről azt, hogy 1704-től 1898-ig (több mint 190 éven keresztül!) a szegények ételei készültek itt, majd harangozói lakás lett.1
„Zagyva Imre ispotályi lelkész javaslatára 1842-ben egy hullaházat készíttet az egyháztanács, mert addig az volt a szokás, hogy a halottat kitették az eresz alá.” 1 Az Ispotálytelepen lévő ravatalozó épületét láthatjuk a következő képen. Az ispotályi szegényház elhunyt ápoltjait a temetés órájáig itt ravatalozták fel.1
Így nézett ki egykor a Református Diakonissza-otthon:3
Másik fényképen az alábbiakban Az Ispotály egyik főépületében az 1920-as években a Tiszántúli református egyházkerület diakonisszaképző intézete és hadi árvaháza volt elhelyezve.1 Innen költözött a diakonisszaképző intézet a Pallagi út és a Benczúr Gyula utca sarkára, a Nagyerdőből kiszakított 5 kh-as területre. (Az lett a háború után a nemrég lebontott Benczúr Kollégium, a mai TEVA csomagolóépület telepe.) 7
1941-ből az alábbi hasznosítási terveket találtam:2
Kutatásaim szerint eddig tartottak a második világháborút megelőző viszontagságos, de építő évszázadok a debreceni református külső Ispotály területén. Úgy gondolom, hogy sokan ismerik a következő képeslapot, mely jobb oldalán a távolban látható az Ispotály templom.3
Ennek a korszaknak vetett véget a Debrecent ért többszöri légitámadások közül első alkalommal 1944. június 2-án, az amerikai repülőgépek szőnyegbombázása, amikor egy épület kivételével agyonbombázták ezt a területet is. Emberáldozatról nincs adatom!
Jöttek a gyilkos repülőgépek, gyilkoltak, romboltak.6
Erről számol be egy Filmhíradó, az alábbiak szerint:5
Azt hiszem, hogy a következő fényképfelvétel vált inkább ismertté ezekről a borzalmakról.
De a következő felvételek is önmagukért beszélnek, ahol a templom romjai láthatók:
Ezek közül az első fényképen előtérben a torony maradványai, amit az életveszély miatt kellett lebontani. 7
A templom harangjairól készült felvétel.
Erre a szomorú tragédiára emlékezik egy szemtanú, Pamper Viktor úr, aki debreceni születésű 84 éves, több évtizede Budapesten él. Pamper úr anyagáról olvashatnak még honlapom másik bejegyzésében is.
Visszaemlékezése:
Ma már másodszor ültünk be a buszba. Az előbbi, úgy az éjjel és a hajnal találkozásánál lehetett. Ugyanis, amikor apám meglátta Pesten a bombázások nyomait, szörnyű pusztítását, innentől kezdve, ha légi veszély volt, amit egy szirénázás jelzett, azonnal egy buszt beindíttatott és beültünk, aki csak akart, a munkások közül is. Nekünk, a családnak, kellett. A légi veszélyt egy sziréna hang jelezte, és azt jelentette, hogy valahol, feltehetően felénk közelednek, az angol-amerikai bombázók. A légi riadót pedig, háromszori sziréna jelezte, hogy már a légi körzetünkben vannak. Az éjjeli riasztás, csak légi veszély volt. Ha riadó lett volna, akkor azonnal kimegy a busz, lakott területen kívülre, vagyis ki a városból.
Szép, napsütéses reggel volt, ahogyan júniusban illik. De mi gyerekek, az éjszakai riasztás miatt elég álmosak voltunk. Hanem a jelzés, egyből légi riadó volt. Ezért, apám taktikája szerint, ki a lakott területről, ki a városból. Nem mindenki élt vele, nem sokan szálltak be, de hát ezt nem lehetett kötelezővé tenni a munkásoknak.
A Szoboszlai úton mentünk, majd amikor a város tanyáját is elhagytuk, befordultunk a Szováti útra, és egy nagyobb akácfa csoport alatt, megálltunk. Nem voltunk sokan, tizennégy, tizenöten lehettünk. Mindannyian kiszálltunk, édesanyám kivételével. Csak pár perc telhetett el, amikor Horváth Feri bácsi, aki nem rég jött haza a frontról, hirtelen figyelni kezdett. Furcsa, monoton, egyenletes, morajló-zümmögő hangot hallottunk.
– Ez egy repülő kötelék, – mondta, – de nem egy-két gép!
A hang lassan fölénk ért, majd elhaladt a város irányába. Persze az egész nem tartott legfeljebb egy, másfél percig. Én nagyon néztem, de nem láttam semmit, igaz, nagyon álmos voltam, hiszen 11 évesen, cseppet sem örültem az éjszakai mozgásnak.
Aztán egyszerre furcsa, süvöltő, visító hang hallatszott, alig néhány rövid másodpercig, utána pedig öt hatalmas, fekete füstoszlop tört az ég felé, hihetetlen sebességgel, majd óriási dördülést hallottunk, de még megijedni sem volt időnk, amikor egyik szörnyű robbanás, a másikat követte. Aztán egymás után rengeteg úgy, hogy szinte összefolytak.
Mi csak rémülten ültünk vagy álltunk. A felnőttek éppen olyan döbbentek voltak, mint mi, gyerekek. Végre valaki megszólalt.
– Úr Isten, ha bent maradunk, – mondta maga elé, halkan.
Apám azt kérdezte, vajon hova eshettek, amire mindenféle találgatás kezdődött, de csak néhány szó hangzott el, amikor egy Gyuszi nevű fiatal lakatos felkiáltott.
– Itt vannak a következők!
És aztán jöttek, újra és újra, szó szerint. Még ilyen messzire is rengett a föld (vagy éppen csak mi úgy hittük, úgy éreztük). A hatalmas dörrenések kegyetlenül, szinte összefolyva , újra és újra ismétlődtek. Az új füst oszlopok és a régi szétterülők összefolytak. És hiába sütött be közéjük a nap. A pokol füstje volt az. Ezt ember elmondani, leírni, vagy éppen elképzelni, kívülről, utólag, soha nem fogja tudni, soha nem tudja átélni. Ez lehetetlen. Ebben, csak benne lehet lenni, csak átélni lehet, az őrület határán. Oly sokszor mondjuk, hogy pokoli. Hát ez még annál is több volt. Pedig mi még csak messziről, legalább másfél kilométerről láthattuk. Igaz, sokkal tisztábban, áttekinthetőbben, mint azok a szerencsétlenek, akik benne éltek, vagy benne pusztultak.
Anyám sírva fakadt.
– Verje meg őket az Isten! – kiáltotta zokogva, amire senki sem szólt semmit.
Közben többször is mondták a felnőttek , hogy: ott mennek ni, az aljas gazemberek. És érdekes, de főleg a visszafelé tartó gépeket vették észre. Úgy a harmadik hullámnál mondta Feri bácsi:
– Olyan nyolcszáz, vagy ezer méter magasan lehetnek!
Az egyik köteléket végre én is észre vettem. Legalább húsz gép volt. Az egyik csak szürkének látszott, a másikon nagyot villant a napfény, szinte vakítóan. De oly nyugodtan és oly egyenletesen húztak visszafelé, mint valami felvonulás, valami bemutató lett volna. Persze ez csak úgy látszott, mert abban a magasságban, a földről, minden ilyen nagy, hasonló gép, ilyennek hatott volna.
Feri bácsi lehet, hogy megérezte, hogy ez az utolsó hullám, mert amikor Szoboszló felé haladva felénk értek, hirtelen felmarkolt egy marék földet és feldobta az ég felé, és azt kiáltotta, tehetetlen keserűségében:
– Legalább annyit kapjatok, Ti rohadt gazemberek!
Utána vártunk egy ideig, majd amikor tényleg semmi nem hallatszott, igazán csend lett az égen és a földön, visszaindultunk, de olyan néma csendben, hogy olyat még, a templomban sem hallottam, az előtt.
Aztán beérkeztünk, az igazi pokolba.
És a kísérőlevél részlete:
Nagy Jó Uram!
Ezt azért írtam, mert pontosan megnéztem minden elérhető írást, jún. 02-ről. Sehol nincs hiteles, konkrétum, még a halottakról sem. Hát még szemtanú általi írás.
Ezért írtam ezt meg, mert ez konkrétan, maga a bombázás, … mert az Ispotály megérdemli.
Szörnyűség, ami történt. És a Te lapod lehet az első és eddig egyetlen, amit hiteles szemtanú írt.
Az Ispotály történésedhez, munkádhoz, azért adtam oda, – és aki ebből pénzt akar, arról meg van a véleményem, – a több mint 70 éve őrzött képeket, mert gyerek korom legszebb négy éve köt, ehhez az iskolához. Ha ma egy csoda folytán a templom rekonstrukciója szóba jönne, azonnal adnék százezer forintot hozzá. És eddig, soha senki nem juthatott e képekhez.
Viszont van egy nagyon határozott kérésem. A képek, úgy együtt azok, amik. Közé tétel esetében, nem lehet kihagyni belőle. Éppen ezért kérem a szegény Kerekes István, – mivel akkor légó pk. és így nem mehetett az óvóhelyre, – és a társa képét is a többihez csatolni. Kerekes arca, mint már úgy emlékszem, mondottam, teljesen eltűnt, valószínű repesz darabtól, azért van letakarva, és ez okozta a halálát is.
És éppen azért, mert szörnyű!
Remélem, egyetértünk.
Üdvözlettel: P. Viktor
Korábban megemlítettem, hogy jelenleg csak egy épület, az egykori férfi Ispotály épülete áll, most a MÁV-hoz tartozóan. Erről az épületről találtam egy 1978-ban készült fényképfelvételt.3 Ezt akkor már felnőtt fejjel magam is láthattam volna, de nem emlékszem rá ebben a formájában.
Ezen az épületen láthatjuk az alábbi emléktáblát:
Mostanára jutottam el odáig, amiért az egész kutatást elkezdtem. A mai környezetben szerettem volna meghatározni az egykori Református Ispotály templom helyét, mint írtam bevezetőmben. Igen sok időt áldoztam erre a kutatásra. Most is azt gondolom, hogy kevesen lehetnek, akiket ez manapság egyáltalán érdekelhet, de ha mégis, akkor íme:
Korabeli, és mostani tervrajzokat összeillesztve láthatjuk, hogy a mostani Raktár utca talán pontban középen halad át a templom épületének helyén.2 Amit egyébként megállapított Papp József úr is 1999-ben (14 éve!) keltezett kéziratában, melyet kutatásom vége felé kaptam meg.4 Véletlenül sem gondolatait akartam megkérdőjelezni, hiszen nem tudtam arról, hogy foglalkozott e témával. Mindenesetre nem bántam meg, hogy ilyen sok időt áldoztam erre. Ha meg kettőnkön kívül netán érdekel még valakit, akkor tiszta „haszon” volt időtöltésünk. Részemről ennek eredménye abban van, hogy igen sok általam eddig ismeretlen információhoz jutottam, sajnálom, hogy későn, túl a hatvanhármon!
A következő rajzért dolgoztam:
Így néz ki ma ez a terület, ahogyan most fotóztam a templom tengelyében állva, a vasút irányába nézve. A középen látható bokor és a mögötte lévő alacsony betonkerítés között lehetett a torony. Szeretném, és kezdeményezem, hogy ezt a helyet, mármint a torony helyét egyszer egy emlékkővel megjelöljük, ha már a templom lebombázása óta eltelt 69 esztendőben ez nem történt meg. Kár!
A másik jelenlegi fénykép pedig a MÁV kerítésénél a templom tengelyében állva, a lakótelepet mutatja.
Végezetül nagy tisztelettel szeretném megköszönni mindazoknak, akik segítették munkámat, anyagot adtak hozzá, mert nélkülük nem boldogulhattam volna!
Ha véletlenül a fent leírtak során tévedtem volna valamiben, nem volt szándékos, csak tudatlanságom következménye. Kérem ezért mindazok segítségét, akik hibámat észreveszik, jelezzék azt! Épp úgy várom e témában is minden olyan információt, írásokat, fotókat, melyekkel ezt az anyagot teljesebbé lehetne tenni! Közreműködésüket előre is megköszönöm!
Debrecen, 2013. augusztus 14.
vitéz Csizmadia József
Források:
1 Dr. Herpay Gábor: A debreceni református Ispotály története 1529 – 1929. Debrecen, 1929. 3
2 A Debrecen MJV. Polgármesteri Hivatal Mikrofilmes Adattára anyagából.
3 A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótár gyűjteményéből, Bécsiné Kléri Ágota a Könyvtár munkatársának közreműködésével kaphattam meg.
4 Papp József Kós Károly és Podmaniczky-díjas helytörténész „Ispotályok Debrecenben (1529 – 1944)” Debrecen, 1999. júniusi kézirata alapján.
5 Az 1944. júniusi debreceni bombázás híradófilmje a FILMHÍRADÓK ONLINE internetes oldalról.
6 http://www.fortepan.hu oldalról
7 Papp József Kós Károly és Podmaniczky-díjas helytörténész gondolatai, miután véleményét kértem erről az anyagról az interneten való közzététel előtt. Ez úton is megköszönöm értékes kiegészítését!