Tisztelt Olvasó!

Bizonyára sokan olvashattak már a városunkat érő 1944-es légitámadásokról. Leírták többen azokat a borzalmakat, melyeket átéltek azokban az időkben a debreceniek. Újságcikkek, könyvek oldalain kívül kutatásaim során lehetőséget kaptam Dr. Sőregi János a Déri Múzeum egykori igazgatójának kézzel írott Naplóinak olvasására.8

Igazgató úr naplóit napi rendszerességgel írta. Megfogalmazta élményeit, gondolatait az akkori debreceni mindennapokról. Az Ő naplóit nem cenzúrázta senki, ezért gondolom én, hogy hiteles forrásnak tekinthetők a ma élők számára éppúgy, mint utódainknak.

E Naplóból idézem az 1944. június 2.-i bejegyzés következő részletét, majd a Debrecent ért első bombatámadást követő napok másik feljegyzését:

“… Várad zavaró repülés, Budapest riadó! Erre beállítottuk a rádiót. Aludtunk is meg nem is. A feleségem alig valamit pihent. Egy anya a gyermekeiért él!

1/2 8-kor keltem fel. Épen fürödtem, mikor halljuk, hogy a rádió közvetítést megszakítják. Ez a szokatlan jelzés gyanússá vált. Gyorsan következtek a dél felől felhatoló zavarásjelzések, mikor Szolnok, Karcag került sorra, pláne riadóval (Légo. vigyázz!), tudtuk, hogy mi jövünk, Várad! Gyorsan felöltözködtünk, a kész csomagokat összeraktuk és én kezdtem a pincébe hordani egyet mást. Mindössze egyszer fordultam, mikor megszólalt a sziréna. Családom lecipekedett a csomagokkal, magam vagy 3-szor fordultam, gyorsan, csomagokkal, meg is melegedtem. Már mindenki az óvó helyen volt, …

Csendesség volt, a forgalom megszűnt. …

A ládából kivette az átmeneti kabátom és a kézi táskámat az okmányokkal és az óvóhelyre mentem. A ház lakói együtt voltak, asszonyok, lányok. A legkisebb az én kis fiam. vitéz Katona alezredes, Sztehlo egyet. prof. és családjaik stb. Egyszer csak halljuk, hogy zug a gép, tompa dörrenések moraja rázza a földet. Most egy erősebb zugás rezegteti a talajt. Üveg csörömpöl, légnyomás vág be az ajtón.

Mindenki megrémül! Mi férfiak vigasztaljuk a hölgyeket: légó ágyú! Repesz darab! Lövik biztosan a gépeket stb. Ujabb dörrenések, ismét erős zugás, mintha a Péterfia felett igen alacsonyan repülne egy gép. Levente fiuk szaladnak le: a Nagyerdő felé lelőttek egy angol gépet, a pilóták kiugráltak. Ejtőernyővel szállnak lefelé …… A másik mondja: a Déri tér felől nagy füst száll fel ….. Ujra hirek: a Piac utcán, a Szentannán több bomba becsapódott! Én felszaladtam a II-ik emeletrea és a lépcsőház ablakán kinéztem: nem a muzeumb, sokkal messzebb ég valami az állomástól jobbra, azaz nyugatra! Megnyugodtam, visszamentem.

Közben hallottam, hogy a rádió valamelyik lakásban “pihenj”-t rendel, aztán nekünk is: “légi veszély elmult” – Sziréna még nem szólt.

Kiállottunk a kapuba. Halljuk, hogy az Ajtó utca 14. sz. ház telitalálatot kapott. A Pohl Ferenc lakása! Egy gyermeket a romok közül szedtek ki, nincs semmi baja. Leventék, katonák, emberek szaladnak lapátokkal, autók, biciklisták száguldanak. Az ég alja olyan poros, füstös. Dél felől nagy füst száll a Nagyerdő felé. Egyik ember a másikat kérdezi: mit tud? Állítólag 3 gépet lelőttek! Még nem biztos! Az izgalom tüzében ég az egész város, riadt arcok, síró asszonyok. Végre a sziréna jelezte a riadó végét. Felcipekedtünk a lakásba: Istennek legyen hála, mi megusztuk szerencsésen!

Családomat rendben hagyva, siettem a muzeumba. A Kollégium elől láttam, hogy a Piac-u. tul a Kistemplomon fekete füstben – porban áll. Az emberek tömegével özönlenek arra felé! Autók sebesültekkel haladnak a Péterfia felé. Egy nagy füstoszlop ferdén hajlik a városra és leszakadt végeit elteritve pipálja a központi egyetem felé. Ez a tűz az állomástól nyugatra lehet!

Szétnéztem a muzeumban. … Semmi bajt nem találtunk. …

Magam elsétáltam a városháza elé, szétnézni. Innen túl nem engedtek. A sarokról jól lehetett látni, hogy a Hangya palotán tul, a Pannonia szálló épülete teli találatot kapott, közepe földig hiányzik. A romon dolgoznak, a forgalom igen nagy! Sebesülteket visznek az autók. Ideges emberek civakodnak a rendfenntartókkal. Senkit nem engednek a rom felé. De járművek jönnek-mennek, német rendőr is áll az ut közepén, irányítja az is a forgalmat. Szuronyos baka sétál körülötte, karszalagos izzadt emberek rekedtre kiabálják magukat.

Az emberek rémült arccal néznek a város nagy sebe felé, mely körül por, füst ül az utcán, csak a vármegyeház emelkedik tul a sárgás-szürke ködön, melyet a forgalom ver fel! Bizony borzalmas látvány! A Széchenyi utca-felé is mennek levente-csapatok. Tul a sorompón ott is estek bombák, aztán az Arany János utcán. A Tóth Árpád utcán több ház ég. A Hajlított butorgyár is ég. …

Egy német repülő gép alacsonyan kering a város felett ….. Por, füst csap az ember arcába és elgondolkozunk az egész rombolás felett! Ártatlan emberek szenvednek, csak épen nem azok, akik ezt a háborut előidézték!

… majd este felé … elindultam szemleutamra. A Bika előtt Kölcsey polgm. szólított meg. Érdeklődött a muzeum után. Nincs semmi bajunk. Aztán találkoztam Pálfy Józseffel, a Debrecen volt szerkesztőjével. Ő is szemleutra indult. Együtt mentünk. A Piac utcán a Pannonia hotelt szörnyen szét vágta a bomba. Az emberek nyüzsögtek rajta: folyt a takarítás. A Pannonia és az ut elágazás közt az uttesten egy óriási tölcsér, mely a villamos sineket, mint a drótot elgörbülve tartotta peremén. Kirakatok, ablakok betörve, tetők, párkányok összezuzva mindenütt. Némelyik üzlet már bedeszkázta kirakatát, elhagyott zsidó üzletekben ott van most is porosan összedülve a portéka. Innen mentünk a Hunyadi-utca felé. Ez rettenetesen össze van rombolva. Egész különös, hogy itt a romboló bombák az uttestre estek, talán négy-öt is egymásután, sorban, de balra, jobbra teletalálatok is voltak. A házak vakolata leszedve, ablakok, ajtók, szörnyen szétzuzva. A bombatölcsérekben aszfalt tömbök összeborulva. A villamos sínek kiemelve a földből, elgörbülve, vezetékek szétszaggatva.

Nehezen, de a rendőrök mégis átengedtek. Ugy mentünk, mintha hegyes terepen járnánk. Egy autó leborotválva állott a járda mellett, egy szekér felborulva, földdel, romladékkal betemetve, szintén a gyalogjárdán. Mellette egy félre dőlt, megperzselt fa. Az ágairól egy guba lógott alá porral lepve. A lovat nem láttam, lehet, hogy a föld alatt feküdt. Horváth műszerész háza teletalálatot kapott. Sok ember dolgozott a romokon. Óvóhely után kutattak, vagy már szedték ki a szerencsétleneket. Nem mentem közel, irtóztam. – A Tóth Árpád-utca déli sora és idevaló eleje tiszta rom. Ugyanugy az Erzsébet utca. A HEV háza jobbra összerepedezve, körülötte szörnyü tölcsérek. Valami 6 bomba vágódott közvetlen a tövébe. Egy Horváth nevű tisztviselő beszélte, hogy az óvóhely is egyik oldalán bedőlt. Két halott és több sebesült. Ezek között Tarján Oszkár. – Lábát törte Sallay Lajos Máv. tanácsos. – Két villamos kocsi a HEV előtt, 2 a nagy állomás összebombázott épülete előtt rostává lőve. Jobbra az Ispotály templom tornyának fél oldala leomlott. … A parochia megrongálódott. Az állomás főépületének csak a külső falai állanak., belseje teteje rom. Szörnyű látvány! A Petőfi téren, a parkban is hatalmas tölcsér, és a nagy állomással szemben, a Kis Pipa szintén rom teletalálat folytán.

Egy német kórház vonatot egész közelről géppuskáztak meg, mely a pályatesten állott.

A Deák Ferenc-utcán tértünk vissza. A törvényszéknek az udvarára esett bomba, oda nem mentem be, mert az idő eljárván, igyekeztünk hazafelé. Lelkemben mélyen megrendülve és eltűnődve a történteken undorodtam az embertől, aki önéletét eszességével ilyen pokollá teszi! …”

a  Dr. Sőregi Jánosék a Thaly Kálmán u. 1. sz. alatt laktak.

b  Dr. Sőregi János a Déri Múzeum igazgatója volt ekkor.

A bombatámadás utáni napokban az Ispotály térségében látottakról így ír:

“… mentünk a Deák Ferenc-utcára s onnan az állomás előtt elhaladva, az Ispotály felé, melynek tornya most már nem látszott.

A 2. sz. állomási főposta előtt hatalmas bombatölcsér, feneke tele vízzel. …

A Petőfi-park óvóhelye sértetlenül állott. Az a bomba, mely a park ék-i sarkában robbant, állítólag több embert megölt. …

Közeledve az Ispotály templom felé, egyre sürvebb lett a bombatölcsér. Szerencse, hogy sok az utra és a fák közé esett. Az ispotályi szegényház két tele találatot kapott, a templom pedig keleti oldala mellett kapta a hatalmas robbanó bombát. Ez a templom féloldalát és a torony keleti falát fel magasan olyan erősen szétrobbantotta, hogy ma, jun. 4-én fel kellett robbantani. Erre a torony és a féltemplom darabokra szétomolva fekszik a földön. Csak a hajó hátsó része áll még, az is nagy repedésekkel. Szomoru látvány! Ennek az öreg Istenházának más sorsot is juttathatott volna a Teremtő!? A parochia a légnyomástól lakatlanná lett.

A nagyobbik harang a romokra zuhant, a kisebbik, melyet csak nem régen, 1936-ban helyeztek fel, a város felé a füre kivágódott. Ugyanarra zuhant le a toronysisak is, a szélvitorla rudjával és a gömb.

A templom romot két fegyveres rendőr őrizte. Csak akkor engedtek közel, mikor megmondtam, ki vagyok.

A templomtól nyugatra fekvő épület is tele találatot kapott. Az ispotályon emberek dolgoztak. A kárvallottak szedegetik a romokból, ami maradt. Ez előtt a ház előtt halt meg Makláry orvos, mert feljött a pincéből egy mentőládáért és a 2-ik v. 3-ik hullám bombája kint kapta. Kár, hogy fényképezésre nem kértem engedélyt, de ugy tudom, Aszmann Ferenc kért és csinálja is erősen. Ezért nyugodt vagyok.

A sürü bombatölcséreket kerülgetve, a távolból is jól látható robbanásokat nézve átmentünk a Tóth Árpád-utcára. Ez az utca a szó szoros értelmében romokban hevert. Kis házak helyén gödrök ásitanak, vakolatlan falmaradványok közt siró asszonyok panaszkodnak egymásnak. Poros emberek csákánnyal piszkálják a romokat. Ha találnak valamit, lerázzák róla a port, a földet és félre rakják csomóba családi tüzhelyük megmaradt darabjait. Nézegetik, lehet-e hasznát venni még, vagy sem?

“Ez a szegény megboldogult feleségem ridikülje”- mondja egy munkásféle ember. Nézi, van-e benne valami? Nincs semmi! Leteszi a többi holmira.

Az utcán vastagon fekszik a por. Lapátos munkás csapatok mennek, teherautók jönnek, nagy port vernek fel. Szerencse, hogy fúj a szél elviszi hamar. Sokan azt mondják, hogy 2-án is volt szél és az állomásnak szánt bombát ide fujta a Tóth Árpád- és Erzsébet-utcára. Ezért kellett ennek a sok apró háznak eltűnni a föld színéről.

Nem a Tóth Árpád-, hanem az Erzsébet-utcán mentünk végig, mert a Tóth Á.-utcát lezárták. Az Erzsébet-u. épen olyan borzalmasan szét van rombolva. Ezen a két utcán ép ház egyáltalában nem maradt. Tökéletes, 100%os könyörtelen pusztulás! Az emberben sir a lélek és végigborzong a háta, mikor a romokban turkáló szegényembereket látja.

“Azon a tájon lakott egy ismerősöm – beszéli Király bácsi – volt egy 16 éves lánya. Talán az volt ennek a városnak a legszebb teremtése. Anyjával együtt elpusztult! Hamvas üde arcában gyönyörü kék szemei ragyogtak! Most ott fekszik a központi temetőben, a sorban, anyjával együtt!”

Mondják, hogy a halottak száma meghaladja a 300-at. Kint a temetőben sorban le vannak fektetve, mint körvadászatok után a nyulak. A temetetlen testek természetesen erős büzt árasztanak magukból. Ezek megnézésére már nem vállalkoznék.”

Írja fentieket Dr. Sőregi János Naplójában azokkal a borzalmakkal együtt, melyeket akkor átélt a debreceni városlakó. E részletet azért idéztem ide, mert szerintem szorosan hozzátartozik az Ispotály végzetéhez. Az első kézből tapasztaltakat, ott látottakat fogalmazta meg Naplóiban, melyek részleteivel találkozhat még Ön Kedves Olvasó, honlapomon a többi témában általam írottak kiegészítéseként is.

Debrecen, 2014. szeptember 30.

vitéz Csizmadia József

Forrás:

8  E Naplók többsége jelenleg a Debreceni Egyetem Egyetemi És Nemzeti Könyvtár tulajdonában vannak. Hozzáférést és olvasást egy Megállapodás rögzíti, melyben foglalt feltételeket sikerült teljesítenem. Tisztelettel köszönöm az érintettek ez ügyben adott segítségét!