Vissza a Debrecen oldalra Debrecen városának bemutatása képek segítségével.

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom
A templom ma álló épülete – a város központjában – XIII. századi alapokon áll. Elődeit mindig újjáépítették vagy felújították. A viszontagságos századok betetőzéseként az 1802. június 11-i tűzvész során, mely a város nyugati harmadát elhamvasztotta, a templom is súlyosan sérült. Az akkori városatyák véleménye szerint „a templom és torony, hogy valaha reparáltassanak nehezen lehet reményleni”.
A Nagytemplom 1805-21 között épült – részben az 1620-28-ban újjáépített András-templom falaira- Péchy Mihály, majd Tallherr József tervei alapján klasszicista stílusban. Építői: Litsman József, majd Rabl Károly. Az építkezés elhúzódott, mert az eredeti terveken még építés közben is változtattak. Az első istentiszteletre 1819. november 24-én került sor.
A református Nagytemplom nem csupán műemlék, hanem a debreceniek büszkesége, a város szimbóluma, a magyar történelem emlékezetes eseményének színtere is. 1849. április i4-én az országgyűlés – Kossuth Lajos indítványára – itt mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását.